2017. november 2., csütörtök

9. Első pillanat


Nem hittem a fülemnek. Nem az nem lehet, hogy Anne esküvőjén ülök. A gyomrom kavarogni kezdett, erősen szédültem és a fejem nagyon durván fájni kezdett. El akartam tűnni onnan azonnal. De mar késő volt ahhoz, hogy ki menjek. Roy látta rajtam a pánikot, hogy össze zavarodtam. A rettegés még nem látszott rajtam. Próbáltam nem gondolni  a múlt okozta fájdalomra. Minden erőmmel próbáltam, hogy ne emésszen fel a fájdalom.
-Em, jól vagy?- nézett rám Roy nyugodtan.
-Te tudtad????- néztem rá mérgesen. A beszélgetésünk közepette Anne elment mellettünk és vidáman RÁM mosolygott.- Basszus, már észre vett.-dünnyögtem. Amúgy csodálatos ruhája volt amelyben csak úgy ragyogott. Korához képest egy magam fajta lány is elbújhatna Anne szépsége mögött . Nem tudtam, hogy most mit csináljak. Látni akartam! Látni vagy nem látni?! Furcsa volt a helyzet,hogy Anne esküvőjén ülök ilyen sok idő után. Szerintem ő is épp úgy meglepődött mint én. Csak reménykedtem, hogy más meglepetés mar nem lesz. Leakartam lépni azonnal!
-Roy!-kezdtem suttogva szólni neki.-Roy!Nem hiszem el!! Roy!-és végre kapcsolt!
-Mi az?-nézett rám. Próbálta leplezni pedig pontosan jól tudta,hogy mi is a problémám.
-Utálak!-néztem rá szúrós tekintettel.-miért teszed ezt velem?!-kérdeztem könyörgöen
-Figyelj, ne engem egyél meg! Nem én voltam at ötlet adója ennek az egésznek!-védte ki magát.-De ha akarod léphetünk.- kínálta fel. De persze a makacs fejem után kellett akkor is mennem. Bárcsak tudtam volna,hogy hova tart ez az este. Akartam látni,hogy milyen lett, hogy nézki, de nem igy az anyja esküvőjén.
-Köszönöm! És élnek majd a lehetőséggel csak kicsit később.-szorítottam meg a kezét,hogy tudja nagyon hálás vagyok neki ezért.
-Tudod Em ha kell akkor ütök- kacsintott rám.
-Hülye-nevetem fel. Elfeleddve, hogy épp hol is vagyok. A sok idegen szempár minden engen bámult. Sűrű bocsánat kérés közepette behuztam a nyakam és csendben maradtam a szertartás végéig.
A templomba sok ismerős arcot láttam de azt arcot amit kerestem nem. Mint valami hülye bolond bamultam minden merre őt keresve. Majd egyszer csak ott volt a jel,hogy itt van. Nem ő de valaki igen aki pont őt kereste mint én. Kicsit alacsonyabb termetű,barna hullámos haj és éles hang. Nem találta a keresett szemelyt, de talált helyete másik  2 személyt. A társaságunkbam megpillantota az új 2 tagot Liam-et és Naillt és lazán belevágva a körbe amit alkotott a kiscsoportunk oda vagtatott hozzájuk. De ez nem vicc ló hangot kiadva szaladt feléjük majd rájuk ugrott mondva ők az akadály. Jó humorérzék.
-Na figyi srácok! Harold mar megint elveszett. Gondolom megint turbekol valamelyik koszorúslannyal, de most jönne a meglepink!!!!-fakadt ki a ló
-Nyugi van paripa! Meg lesz valahol. De gondolkodjál, hogy milyen paraszt vagy, hogy belovagolsz ide közénk és be se mutatkozol- verte nyakon Naill.
-Opppssszzii! Bocsesz Skacok!-fordult körbe a kiskörünk be.- Louis vagyok!
-Oké, kapcsolok én!-nézett ránk Liam.-Szóval....Naill mellett gondolom ismered a barátnőjet Ashleyt. Mellette Summer a barátnőm....
-Van barátnőd Lili?!?!-vágott közbe Louis.
-Ne hívj Lilinek te barom-röhögte ki Liam- Ja van barátnőm, ha nem esett volna le.Na megyünk tovább.....Summer mellette Roy és Em.
-Em?!?!-kerekedett el a szeme Louisnak-még egy női lény.....és Emnek van lovagja?-lépett oda mellém es kezdett tancolni valami iszonyatosan.
-Ja van...én- állt mellém Roy. Érthetetlenűl álltam.
-Mimimimimi????Miiiiiiiii?-akadtam ki.
-Szóval nincs!-vedte a lapot Louis.
-Ember a fülleden ülsz!-sziszegte Roy neki.-most mondtam,hogy az én barátnőm-fröcsögte.
-Jólvan Oroszlan Király nyugi! A csaj nem tudd róla én csak ebből kovetkeztettem.-tolta a képébe.
-Srácok álljatok már  le basszus! Egyikről sem tudom, hogy a barátom úgyhogy kuss-zártam le a témát. Beszélgetek még ők pár mondatot, de én inkább le ültem. Majd a 3 fiú elment és  a lányok is le ültek.
-Jön a meglepi!-tapsikolt Ashley. Majd rám nézett és elkomorodott.- készen állsz erre? Vagy inkább haza mennél?-fogta meg a kezem és úgy támogatott.
-Én inkább megyek!-álltam fel mert a gyomrom elkezdett görcsölni és elegem volt. Mit keresek itt? Miert akarom feltépni a sebeket? Miért akarom,hogy jobban megsérüjek? Miért okozok saját magamnak fájdalmat? Ezen gondolkoztam miközben elindultam a kijárat felé. Roy utánam jött.
Em! Em! Hova mész?-ragadta meg a karom.
-Haza! Elfáradtam-mondtam.
-Akkor menjünk gyere.
-Roy baszki nem vagyok már gyerek nem kell gyerekmegörző mellém!Maradj itt! Nem kell kisergetni!- kezdtem idegesen lemenni a lépcsőn. Nem figyelve előre.-Nem bántani akarlak és szeretlek!-mondtam. És láttam a reményt az szemébe.- De csak barátok!-fogtam meg a vállát.
-Hmm....értem. Rendben! De nekem nem is jelentesz többet.- fröccsögte a szemembe megvetéssel.Majd a kezemet egyszerűen lesöpörte a válláról. Vissza se nézve bement vissza. Én a földre rogyva elkezdtem sírni. Kicsit sok volt a szervezetemnek a mai. Az épület mögött volt egy kis pavilon ahol nem volt senki. Oda le ültem. Nem tudom mennyi időt tölthetten ott, de a kezeim mar szét vagytak az esti csípős időben. Majd az épület hátsó ajtaja ki csapódott és két iszákos állapotú ember kiabálva, egymást lögdösve estek ki a csípős időbe. Nem figyeltem rájuk. Csak akkor kaptam fel a fejem amikor egyikük már a földön hevert. Oda rohantam hozzájuk.
-Héj Srácok ez nem megoldás! Hahooo!!Szálj már le róla!!-ordíbáltam és közben a felül lévő tagot ráncigáltam.
-Takarodj már innen-förmedt rám. Én mit se gondolkodva rá ugrottam mentve a másik srácot. Leszállt a gyerekről engem meg egyszerűen ledobott a határól. Majd köpött egyet és megfordult. A srác akit megmentettem tök lazán ült a lépcsőn. Én a földön mozdulatlanul feküdtem.
-Thomas húzás befelé!-kiabált a lépcsőn ülő fiúra. Aki felállt valamit motyogot neki és maga mögött becsapva az ajtót bement.- Állj már fel a földről!-szólt rám.
-Ki vagy te, hogy parancsolj nekem?-dobtam oda neki. És még mindig a földön feküdtem.
-Azt mondtam állj fel, de hanem akkor maradj ott! Nekem aztán mindegy. És tudjad, hogy beszélsz!- sziszegte. Fel álltam leporoltam magam. Indultam vissza, hogy le ülök, de az ajtó újra kinyilt. Oda kaptam a fejem. De csak Louis volt valami koktélal a kezében. Értetlenül nézett ránk.
-Mi a francot csinaltok? Zavarok?-kezdett minket cukkolni.
-Csak össze kaptunk Thomoval ez a csaj meg közénk allt.
-Em?! Te nem haza mentel? Úgy kb. 2,5 órája.-förmedt rám.- azt ne mondd, hogy az óta itt vagy kint?
-De. De már megyek.-mutattam kifele.
-Harry te meg gyere befelé!- szólt rá  a srácra. HARRY?!?!
-Miii?-fordultam vissza. És néztem az addigra megfordult személyre.
Ő volt.



2016. március 12., szombat

8. Kinek is esküvője ez?







-Jól van, jól van! Megyek öltözni....csak hagyjál már békén- mondtam. Komolyan ebben a 3 napban csak ez volt a téma, hogy én mit veszek fel az esküvőre. De nekem meg lakat volt a számon. Nem mondtam senkinek semmit a ruhámról. Legyen mindenkinek meglepi. De kíváncsi leszek ők mit öltenek magukra. Mivel ha én nem mondtam el, hogy mit veszek fel akkor már ők se.
Az állapotom. Az is annyira titkos mint a ruhám  délutánra. Mindenki kérdez. Minden család tagom tudni akarja minden lélegzett vételemet is. De nem akarok rosszat mondani róluk mert csak aggódnak értem és az életem ért. De sose mondom el az igazat.Sosem mondom, hogy érzem, hogy kezdek leépülni. Mert tudom, hogy még nagyobb fájdalmat okoznék nekik. Még nagyobbat.

Becsuktam magam mögött a szoba ajtót és kezdődhet a készülődés. Először is elmentem és megfürödtem. Fürdés után jöhetett a macerás rész. Sminkelés.
A végeredmény ez lett:
Mi után kész lettem a sminkkel elővettem a ruhám. Nem akartam rövid ruhát felvenni mert még is csak egy esküvőre megyünk nem egy házibuliba.
Íme a ruhám:
Aztán egy lányhoz híven meg szeretem volna csinálni a hajam. Mikor eszembe jutott, hogy nekem az nem fog menni. A bőröndömhöz mentem. Mivel saját hajam nincs parókáim vannak. Ki is választottam egyet. A eddigihez hasonló színű volt (talán egy kicsit világosabb volt) és egy gyönyörű kontyba volt megcsinálva. Egy kis hajdíszt tűztem a konty mellé.
Készen álltam. Végeztem és készen voltam, hogy le menjek és induljunk. Ki mentem a szobámból és egyenesen le a nappaliba mentem ahol a többiek vártak.A lépcsőn lefelé egyszer csak elsötétült a szemem elől a világ. Szédültem, hányingerem  volt. Félre léptem a lépcsőn. A következő pillanatban a padlón találtam magam és onnantól kezdve bekövetkezett amitől féltem.Ez volt az első rosszullétem az est folyamán. Túl erős ellenem a rák.
A többiek aggódó tekintette nézet engem a nappali ajtajából. Ők is féltek. Rettegtek, hogy bajom esik.
-Jól vagyok! Csak ez a fránya magassarkú. Még szoknom kell.- mondtam, hogy ne idegeskedjenek. Pedig semmi köze nem volt a cipőmnek ehhez.
-Biztos,hogy jól vagy Em?- kérdezte Roy
-Igen. Csak kicsit megütöttem a lábam.
-Jobb ha nem jössz! Inkább maradj itthon a biztonság kedvéért. Rendben?-mondta?! Inkább parancsolta a húgom. Aki amúgy olyan gyönyörű volt. Elegáns de még is fiatalos és csinos volt.

Világosszőke haja fonva volt és fehér virágok voltak bele tűzdelve.


-Nem! Én el szeretnék menni. Jól vagyok.- mondtam akaratosan.- Hol van Summer?- kerestem a barátnőm.
-Ő kísérővel jön és én is. Neked pedig szereztünk kísérőt.
-És még is kit?- néztem rá értetlenül.
-Hát engem!- jelentette ki büszkén Roy.
-Ahaaa.....Értem. Hát akkor szerintem induljunk. Nem?- néztem körül.
Nincs messze a háztól a templom úgyhogy gyalog mentünk. Az utcák csendesek voltak, túl csendesek. Csak a cipőnk kopogásának zaját lehetett hallani. Aztán, hogy egyre közeledtünk a templomhoz egyre jobban lehetett hallani, hogy nincs kihalva a város. Summer a hatalmas tömegből kitűnt élénk vörös ruhájában. Ő is gyönyörű volt. Ő hajával nem foglalkozott túl sokat. Csak egy egyszerű kontyba felkötötte és kész.


Ahogy meglátott minket egyből integettet.
-Hát itt vagytok. Azt hittem el se jöttök.- ölelt meg minket.
-Hát miután Emily ránk hozta a frászt nem is akartunk.- szólalt meg Ash.
-Miért??Mi történt? Jól vagy? Rosszul lettél? Elestél? Hánytál? Mondj már valamit!!-kezdte Summer.
-Jól vagyok. Csak nem volt jó döntés a magassarkú és a lépcső.- mondtam.- Na de ki ez az úriember aki elkísért téged?- tértem rá a tárgyra ami már jó ideje bökte a csőröm.
-Ő itt egy nagyon kedves barátom. Liam Payne.- mutatta be.
-Hát jó megismerni téged Liam.
-Úgyszintén!- mondta.
- Ash a te kísérőd......- kezdtem de akkor már láttam, hogy érkezik is a szőke herceg.Lepacsiztak Liam-mel. Gondolom haverok. Majd oda lépet a húgom hozz és.......és megcsókolta??!!! - Khm.Khm- köhécseltem. Majd rájöttek, hogy nekik szól és a turbékoló pár szétröppent egy perc alatt.- Gondolom akkor te vagy.....Niall?- emlékeztem rá. Ő volt Ashley nagy szerelme alsóban.
-Igen. Pontosan. Te meg a gyönyörű nővére ha jól tudom.-mondta.
-Hát a gyönyörűt eltévesztetted. De igen én vagyok a nővére.-mondtam neki.
- Szerintem kezdődik a szertartás.- mondta Ashley. A nagy tömeg előttünk elkezdett be hömpölyögni a templomba. Mi az utolsó előtti padra le ültünk Roy-jal. A többiek előre mentek mert ők valami fontos vendégek.
-Amúgy Roy. Kinek is esküvője ez?- kérdeztem mert még mindig nem kaptam rá választ. De közben a vőlegény beállt a helyére a pap mellé. Aztán felcsendült az a híres bevonuló zene. Majd Roy a fülemhez hajolt és csak ennyit mondott.:
-Anne............Anne Cox esküvője ez.

2015. október 4., vasárnap

7. Esküvőre megyünk?


 Sziasztok!
Tudom most eléggé haragszotok rám. Bocsánat, hogy nem volt rész. Sok dolgom volt. De most már próbálok tényleg hozni többször is részt. Én nagyon nagyon nagyon nagyon nagyon sajnálom. De remélem, hogy annyira nem haragszotok, hogy ne olvasnátok el az új részt. Remélem tetszik nektek. Véleményeteket írjátok meg kommentbe vagy egyszerű módon az általatok választott értékelést pipáljátok ki.
Hatalmas naaaaaaaaaaaagy ölelés mindenkinek. :) <3 
                                                                                          xXx E mi







Ismertem. De nem akartam. Ő is olyan volt mint a többiek. A múltamból amit ki akartam törölni. De hiába próbáltam nem ment. Hisz egy régi múltbeli napon az éltem részei voltak. De múltat nem tudom meg változtatni és nem is nagyon akarom. Így jó. De a jövőt bárcsak megtudnám. Bárcsak ne kéne majd búcsúznom senkitől. Ne kéne többet szenvednem.

-Na és tudod mit szeretnél felvarratni magadra?- kérdezte Cortez. Aki épp kizökkentett a bámulásomból.
-Igen.- válaszoltam halkan.
-Akkor menjünk.-invitált be a szobába aminek az ajtajába álltunk. Megbeszéltük hova szeretném és, hogy mit. Ő elintézte a szükséges dolgokat. Én addig csak ültem és bámultam ki a fejemből. Egyszerűen elment a kedvem. Jött valaki új személy a múltamból és ami eddig felépülő boldogságomat lerombolta. Lemosta a mosolyt az arcomról. De próbáltam hamis mosollyal boldognak tűnni. Csak gondolkodtam és gondolkodtam és nem tűnt fel, hogy már végzet is Cortez.

-Kész! Szerintem baromi jó lett.....Nekem nagyon tetszik.- mondta.
-Oké.....oké. De én is szeretném látni.- mondtam hangosan.
-Igenis! Hozom a tükröt...- ment ki a szobából és nem telt bele 3 perc vissza tért kezében egy igen nagy tükörrel.
-Azta.......ez.....ez....csodálatos.- dadogtam.- Köszönöm!!!!- öleltem meg.
-Meg mutatod a többieknek?
-Igen!!!- mondtam. Majd megfordultam és kisétáltam Brad-hez és a húgomhoz.
-Na milyen lett?- kérdezte Ash.
-Nézd meg.- mondtam és megfordultam, hogy lássa.

-Azta.....Em....ez csodálatos.- mondta egyszerre Brad és Ash.
-Ez nem az én érdemem. Ha nem Cortezé.- mondtam és nyomtam egy hatalmas puszit az arcára.


Ez volt múlthét szombaton. Egy hét telt el. Megpróbáltam újra és újra boldog lenni. De hiába. Mindenki látta rajtam, hogy csak erőltettem. Roy próbált felvidítani. De még neki se sikerült. Pedig valljuk be ő eléggé vicces egy ember. Ash többször is rám szólt h inkább ne erőltessem mert nagyon rosszul áll.
-Em......most eljött az idő amikor befejezed ezt a nem tudom mit. Amit már 2 hete művelsz.- kezdte el az én kedves húgom a mondani valóját.- Mindenki aggódik érted. Royt már többször látom nálunk mint amúgy. Cortez amióta tudja, hogy itthon vagy......ahjjj....- kezdte el hadarni. Belegondolva igaza volt. Mindenki aggódott miattam. Mindenki velem akar lenni.- De inkább rátérek a tárgyra. Mivel senkinek nincs olyan jó humor érzéke, hogy egy icipicit is mosolyt csaljon az arcodra. Ezért most megpróbálok én.- vetette fel az ötletét.
-Még is hogy??- kérdezek vissza kicsit furán.
- Valamelyik nap felhívott Summer, hogy..........nem e kísérnénk el őt egy esküvőbe. Persze én egyből mondtam, hogy nem mert nem ismerünk ott senkit. De aztán mondta, hogy nagyon sok ismerősünk ott lesz. Bele értve Roy-t is.És hát gondoltam akkor elmehetnénk erre az esküvőre és buliznánk egyet.Na??? Mi a véleményed?- bökte ki az ötletét. Amin én csak sokkolva álltam.
-Hááááát nem is tudom. Kinek az esküvője lesz?
-Azt nem tudom. De akkor benne vagy?
-Igen benne.
-Jó mert az esküvő 3 nap múlva lesz.
- Nem sieted el, hogy megkérdezd.
-Ááááá...kicsit se. Pont jó kor kérdeztem.- mondta tök komolyan. Majd belőle kitört a nevetés és én meg elmosolyodtam. Ami hatására  sikítva a nyakamba ugrott.
-Oké. Te győztél. De sssshh. a többiek ne tudják meg.- mondtam neki halkan.
-Oké kusolok ez ügyben. Ígérem.De ugye az esküvőre nem úgy foksz felöltözni mintha temetésre mennél?
-Hahaha...igen vicces lett valaki. Te meg nem úgy mint egy bohóc? Mert akkor nem ismerlek az alatt az idő alatt. Oké?
-Nem is szoktam úgy kinézni mint egy bohóc.
-Ebben teljesen biztos vagy? -kérdezem komoran.
-Igen.
-Oké. De ha a gyerekek oda mennek hozzád lufiállatért. Én előre szóltam.
Ne ilyezkes!
-Én??? Sohaaa... Majd a gyerekek elvégzik helyettem.


2015. augusztus 30., vasárnap

6.Régi barátok....

Sziasztok!
Kicsi késéssel de megérkezett a 6. rész is. Remélem elolvassátok és ha tetszett akkor pipáljatok vagy kommenteljetek..... <3 :D
Hatalmas ölelés!!!!                                     xXx E mi












Nehéz volt erről beszélnem. De megtettem. Minden részletet elmeséltem neki. Minden fájdalmamat és szenvedésemet. És jobb volt. Jobb volt elmondani és megszabadulni az emlékektől amik nyomták a szívem. De neki nem volt jobb. Nagyon sírt és sajnálta, hogy nem tudod róla. Olyanok voltunk mint két barátnő akik nem találkoztak volna 10 éven keresztül. Akik át beszélik azt a 10 évet. Hát a mi helyzetünk be csak én meséltem 3 évről. 3 iszonyatos évről és még hány ilyen év lesz. remélem már kevés. Elegem van a szenvedésből. De nem adom fel. Lehet, hogy újra egészséges leszek. Újra a régi Mily. Aki boldog és vidám.
A nagy mesélésem közben álmos lettem és már Ash is félig aludt(félálomba volt). Ezért halkan és óvatosan felálltam és elindultam a kijárat felé. Lassan becsuktam magam mögött az ajtót.
-Rák.......betegség....szomorúság......sírás....fájdalom. Ennyi az eddigi életem!-mondom normális hangerővel- Ennyi!!!- kiabálok fel.- Csak..ennyi.- kezdek el sírni és térdeim a napfolyamán másodjára találkoznak a földel.
-Kincsem!!!-kiállt fel a nagyi.- Mily!!- Próbál felállítani.- Emily kérlek kelj fel.
-Mama......én nem b....én nem bírom...nem bírom tovább!- sírok.
-De Édesem. Gyere menjünk a szobádba. Gyere kicsim nyugodj le. Nem lesz semmi baj. Túl leszel a rákon. Megfogsz gyógyulni.- mondta közben meg bemásztam az ágyamba.
-Mama. Mi lesz ha nem gyógyulok meg?- kérdezem zokogva.
-Emily! Ne gondolj ilyenekre.Túl leszünk a rákon.- nyugtatgat. Mi az, hogy TÚL LESZÜNK? Talán Én leszek túl.
-Jó éjt!- mondtam. Majd takaróztam és próbáltam aludni. Az nap este megálmodtam valamit. Amit másnap meg is akartam valósítani.


Vidáman keltem és rögtön  fel is öltöztem. Reggel 9 óra volt. Ezért megint én voltam aki utolsónak kelt fel. De ez most nagyon nem érdekelt.
Mai outfitem:




Ahogy leértem a konyhába mentem. De ott nem volt senki. Ki néztem a kertbe. De ott se. Majd jött a nappali. Beléptem a szobába és ott volt mindenki. Ash a nagyi, anya, apa (Dave), Roy, Summer.
-Kincsem.- állt fel azonnal anya.
-Szia anya!- köszöntöttem.
-Drágám.- puszilt homlokon apa.
-Apa!- ugrottam a nyakába.
-Mily azért hívtam ide édesanyádékat, hogy megbeszéljük ezt az egészet.- mondta a nagyi.
-Értem. De milyen egészet? Mit akartok megbeszélni?- kérdeztem hangosabban.
-A betegséget.- mondta anya.
-Azon nincs mit megbeszélni. Rákos vagyok. És? Vagy túl élem vagy nem. Ennyi. Ezen nincs mit megbeszélni.- mondtam még hangosabban. De nem kiabáltam.
-Ne mondj ilyeneket. Túl leszünk rajta. Túl leszünk a rákon. Nyugodj meg.- Kezdte anya. Felgyülemlett bennem minden. Ez azén betegségem NEM az a miénk!!
-Nem!!! Én leszek rajta túl! Én vagyok rákos.Nem ti! Én vagyok bezárva 1 kórházba. Nem ti! Én fogok meghalni ha kell. Nem ti! Nem ti éltétek meg ezt a 3 három évet pokol ként hanem Én!!!!! Nem ti vagytok parókában ha nem én!!! Az Isten szerelmére!!!! Ti örüljetek az életnek, hogy nem vagytok olyanok mint Én!!!! Hogy nem vagytok RÁKOSAK!!!!!!- üvöltöttem.- Örüljetek annak, hogy nem szenvedtek minden nap.- mondtam halkan.

Felszaladtam a szobámba. Elő vettem a táskámat és bele dobáltam a szükséges dolgokat. Majd felvettem a sarumat és elindultam az úti célom felé. De valaki követett.
-Legalább mond, hogy jössz utánam- mondtam a húgomnak.
-Oké. Bocsi. Hova tart az utunk.
-A tetováló szalonba. Miért?- kérdezem.
-Minek megyünk oda?
-Szerinted minek mennek az emberek tetováló szalonba?
-Tetoválásért.- mondja.
-Na akkor? Meg van mért megyünk?- kérdezem.
- Lesz tetoválásod?- kérdezi meglepetten.
-Igen. Sőt van is.- mondom mosolyogva.
-És ezt én mért nem tudom?- kérdezi.
-3 éven keresztül nem találkoztunk. Szerinted?
-Oké értem. És milyen lesz?- kérdezi kíváncsian.
-Majd meglátod. Meg mutassam azt ami van?- kérdezem halkan.
-Itt az utcán?- kérdezi furcsán.
-Akkor majd a szalonban?
-Oké.
-Azt hiszem már csak 1 utcányira van a szalon.- tudatom vele, hogy mindjárt ott vagyunk.
-Juj már alig várom, hogy milyen lesz.
-Sajnálom a kiabálást. Csak tudod már elegem van. Én...... én.....
-Mily semmi baj. Igazat mondtál.- mosolyog rám.
-Néha úgy csináltok mintha öröké élnék. De úgy viselkedtek mintha holnap meghalnék....- mondom csendben. Már válaszra nyitotta száját de nem értetem belőle semmit. Mert a szalon előtt legalább 100 lány sikítozott és kiabált, sírt.- Itt meg mi van??- kiabálok Ash-nek.
-Fogalmam sincs- ordítja vissza.
-Próbáljunk bemenni. Na jó ez nehéz mentet lesz.- szintén csak ordítva mondom. Eléggé erősek voltak a lányok. Karmoltak,haraptak. Sőt még egyszer arcon is vágtak. De végül bejutottunk. Egy óriási biztonsági őr is segített mert mondtam neki, hogy mi tetoválás miatt vagyunk itt. De végül itt vagyok.
- Helló Cortez- hez jöttem.- mondtam a pasinak aki a pultnál pakolászott valamit.
- Egy pillanat csak még csinálja a vendége tetkóját.- mondta.- De esetleg tudhatom mért keresed őt?
-Egy régi barátja vagyok és megbeszéltük, hogy ma rám tetovál egy......- kezdtem.
-Várjál.....én emlékszek rád.- néz rám morcos arccal. Majd arca meglágyul és elkap és megpörget a levegőbe.- Emily Becker!! Hogy is felejthetem el azt a cuki mosolyodat.- én egyáltalán nem emlékszek rá :/. hopp.....
-Én nem.....
-Brad. Brad Arthur. Amikor utoljára láttál kicsit testesebb voltam- így már eszembe jutott. Hát igaza van régen kicsit duci volt. De most fogyott is meg ki is volt gyúrva.
-Brad!!!! Anyám az a sok hülyeség amit csináltunk. Emlékszel amik......- kezdtem de a hátunk mögötti ajtó kinyílt és megjelent az én kedves barátom. Cortez!!! Direkt nem néztem oda, hogy meglepetés legyen mert ő egyébként nem tudta, hogy jövök. Fogta az adást Brad ezért úgy tett mintha egy átlagos vendég lennék.
-És milyen tetoválást szeretne?- kérdezi  Brad. Kicsit elváltoztattam a hangom és úgy válaszoltam.
- Ezt az álomfogót.- mutattam a képet amit magammal hoztam.


-Értem.- majd kacsintott egyet jelzés képen, hogy már megfordulhatok. Én csak biccentettem egyet.
-Képzeld egy nagyon- nagyon régi barátom is tetováló és már szeretem volna még egy csodát a hátamra.- mondtam még hátal majd hirtelen megfordultam.- Lehetséges ez Cortez?- az az  arc leírhatatlan volt. Egyszerre volt boldog , meglepődött és mérges is.
-Mily?!- nézet rám érdekes fejel.
-Cortez!!!!!- rohantam oda hozzá és a nyakába csimpaszkodva öleltem. Majd megjelent egy árnyék. De mit sem törődve vele csüngtem tovább rajta. Ő közben beszélt a sráccal akinek a tetkót csinálta eddig.
-Brad-nél eltudod intézni a továbbiakat.- mondta a pénzre gondolva.
-Te tündérke, hogy hogy itt vagy??- kérdezi Cortez.
-Tetoválásért. Ugye Mily?-kiabálja Brad. Felnéztem Brad-re és csak röhögtem rajta. De meg akadtam a szemem egy szem páron. Ismerős volt. De nem tudtam ki az. Amíg meg nem szólalt mivel távozni készült.
- Na helló srácok. Még majd jövök.- mondta.  De az arcát nem láttam csak annyit, hogy karján már nem 1 tetkó van.


2015. augusztus 21., péntek

5.Azt hiszem igen....


Sziasztok!
Meghoztam a 5. részt. Ami elégé hosszúra sikeredet. remélem tetszeni fog. Ne fejtsetek pipálni vagy kommentett írni. Hatalmas ölelés. 
                                                                          xXx E mi








"A jövő olyan mint a köd."


Na jól van. Elszoktam az alkohol fogyasztástól. Hát ez ma reggel meg is látszott. Nem ittam annyit mint mások. De engem ez a kevés is kiütött. De most komolyan. Reggel 7 órakor (!!!!!) azon gondolkodtam, hogy egyáltalán én voltam házi buliba vagy nem. Hát ezen nem kellet annyit gondolkodnom. Csak megkellet kukkantanom a képgalériámat a telefonomon. Aztán jöttek a szokásos kérdőjelek egy másnaposnál. Arra emlékezek, hogy Summer mentem. Meg, hogy beszélgetem Roy- al a kertben. Aztán képszakadás. Utána csak az ugrik be, hogy telefonálok. Ja mire ezek úgy beugrottak vagy épp kérdőjelek maradtak már 11 óra volt. Annyira volt kedvem ki kelni az ágyból mint macskának megfürödni a vízbe. De nagy nehezen kimásztam az ágyból. Majd levánszorogtam a lépcsőn egyenesen a konyhába. Ahol már egy vendég várt.

-Oké. Nem kell semmit se mondanod. Pontosan leírja az arc kifejezésed mit gondolsz.- mondom Summer-nek.
-Hát körülbelül igen. Már vagy 2 órája várlak.- mondja mérgesen.
-Így jártál. Tudod jól, hogy bulik után nagyon sokat alszok. Lehet, hogy délután kelet volna lejönnöm.- mondom. -Ash hol van?
- A nappaliba a "barátaival". Annyi minden van amit mondanom kell. Tudod a tegnapit is meg amúgy is.- mondja boldogan.
-Igen. Amúgy is.- ismétlem halkabban. Majd valaki ráfeküdt a csengőre. Vártam egy kicsit. hogy valaki kinyissa. De kénytelen voltam én nyitni ajtót mert senki nem mozdult.
-Jó reggelt a pulcsi lopónak.- mondja Roy majd egy puszit nyom az arcomra.
-Jó reggelt neked is. Hogy hogy jöttél? Nem takarítanod kéne?-kérdeztem.
-Az még rá ér.- mosolyog.- Előbb átjöttem beszélgetni tudod 4 hónapja nem beszélgetünk. Tegnap meg nem voltam olyan állapotban, hogy normálisan beszéltünk volna.
-Te hülye vagy.- mondom majd megindulok a konyha felé. Ő pedig követ.- Egész hazáig beszélgetünk azt hiszem vagy is nem tudom biztosra. De az biztos, hogy felhívtál telefonon.- mondom.
-Oké. Látom, hogy tegnap ittál.- mondja majd beérünk a konyhába.
-Ezt mért mondod?- kérdezem értetlenül. Tudom, hogy nem tiszta előttem a tegnap este.De ennyire? 
-Mert 1, velem voltál egész este így tudhatnád, hogy én csak colát ittam és alkohol mentes sört. 2, én állítótálak le, hogy ne igyál többet.-mondta. Engem meg sokkolt.  állított meg, hogy ne igyak többet?Hát oké. De pulcsiját akkor se kapja vissza.
-Aha. Akkor nem csak nekem van mesélni valóm?- Szól bele Summer.
-Héj.....ez majd 4 szemközt.- mondom Summer-nek.- És miből gondolod, hogy vissza adom a pulcsit?- nézek rá komoran. Ő csak egy kaján mosolyt húz az arcára. Akkor már elkezdtem hátrálni. Majd megszólalt.
-Vagy vissza adod vagy.....- kezdi.
-Vagy???- kérdezek vissza. De csak mosolyog.
-Vagy fuss.- mondja nevetve. Majd futásnak eredek.
Először felfutottam az emeletre be Ash szobájába. De nem jött be. Onnan át a fürdőbe. Majd a saját szobám. Aztán le a konyhába. Közbe meg üvöltöztem. De Roy csak röhögött rajtam.
- Summer segíts.- bújtam a barátnőm mögé.
-A-a. Ad neki vissza a pulcsit aztán kész.- mondja és elő veszi a telefonját és ki sétál a kertbe. Otthon érzi magát.
-Áruló.- kiabálok utána. Majd megérkezik Roy. Irány a nappali. Ahogy bírtam futottam. Berontottam a nappaliba és minden szem rám szegeződött. Hát mondjuk egy szál bugyiba és egy hatalmas pulcsiba voltam úgy hogy meg értem őket.- Ash segíts!!- futok oda az értetlenül bámuló testvéremhez.
-Még is miben?- kérdezi. De nem volt időm válaszolni mert valaki elkapott hátúról. Valaki. Az a valaki Roy.
-Nem mááááár! Roy!!! Tegyél le.- kiabáltam. Azért mert közben a vállára kapott és elindult velem ki a kertbe. Egyenesen a medence felé cipelt.- Ohhh.... basszus. Roy lécci rakj le. Roy könyörgöm tegyél le.
- Már késő.- mondja és velem együtt bele ugrott a medencébe.
  Nem volt valami kellemes érzés.Kicsit hideg volt a víz. Hisz tegnap este töltötte fel újra a nagyi.De se baj.- Te tök fej. Ez nagyon hideg. Hülye vagy?
-Jól van bocsi. Öhmm..... Mily a paró.....- kezdi de azonnal a fejemhez kapok. 
-A francba.- gyorsan vissza raktam a parókát és kimásztam a medencéből.
- Mily?- szólalt meg az ajtóba Ash.- Ez.......te??- makogott.
-Ash én el akartam mondani.- mentem közelebb hozzá. De ő hátrált. 
-Mit akartál elmondani? Mit? Mióta hazudsz nekem? Miért nem mondtad el?- kiabált sírva. Majd berohant a házba. Lerogytam földre és sírtam. 





Roy és Summer azonnal oda jöttek és próbáltak segíteni. De elküldtem őket. Nem tudom meddig lehettem kint. Lehet csak pár percet lehet órákat. De úgy tűnt mintha éveket. Lassan felkeltem és elindultam a ház felé. A nappaliba Roy, Summer és a nagyi beszélgetek. Nem akartam be menni. Ezért csak megálltam az ajtó előtt és hallgatóztam.

-Szegénykék. Nem tudom, hogy fogják túl tenni magukat most ezen.- mondta a nagyi.
-Mi majd beszélünk Mily-vel.- mondta Summer.
-Egyébként ezt most nem rossz indulatból. De mi minek szólunk bele? De most komolyan. Szerintem ha akarják ők megbeszélik.- szólalt meg  Roy.
-Egy részben igazad van fiam. De ez nem ilyen egyszerű. Én nem szólok bele. Felhívtam Abigail-t. Ők majd beszélnek velük.- világosította fel őket a mama.
Nem vártam meg a beszélgetés végét ha nem fel mentem a szobámba az első az volt, hogy megnéztem az időt. Délután 5 óra volt.t Hát hamar eltel a nap. De még van hátra van egy igen fontos beszélgetés. Megértem Ash-t. Én is így reagáltam volna ha ő nem mondta volna el, hogy beteg. Mély levegőt vettem és elindultam a húgom szobája felé. Lassan lenyomtam a kilincset. Az ágyán feküdt és sírt.
-Ash.......beszélhetnénk.-mondtam félénken és halkan.
-Nem. Nincs veled mit megbeszélnem. Hazudtál nekem.- csattant fel.
-Sajnálom. Ashley én nem akartam, hogy aggódj. Nem akartam, hogy át él azt amit én. Nem akartam, hogy el cseszd az életed azzal, hogy a nővéredet sajnáltatod.- kiabáltam.
-Mióta?- kérdezte meg.
-Amióta elköltöztünk. Vagy is amiatt költöztünk el.-mondtam csendesen.- Nagyon sajnálom.
-Akkor te......öhm rá....rák....rákos vagy?
-Azt hiszem igen.- sírtam el magam és ő is.



2015. augusztus 13., csütörtök

4. Most már most van.

Sziasztok!
Itt a 4. rész. Szerintem igen érdekes lett. Remélem elnyeri tetszéseteket. Jó olvasást és sok puszit!!!!!! Ne felejtsetek kommentelni és pipálni :)
                                                   xXx E mi












"-Nem. Nem láttam az óta. Londonban lakik. De hétvégenként haza látogat.- mondta. Mintha a gondolataimba olvasott volna.- Tudom, hogy nehezen  dolgoztad fel. De ő más lett.
-Ezt, hogy érted?



- Ő már nem az a fiú mint régen. Ő nem úgy dolgozta fel a helyzetet mint TE.- bökőt meg.-  Nem úgy vezette és vezeti le a bántatott vagy épp mást mint az emberek 90%. Harry az erőszakhoz fordult.
-Ő nem......ő biztos nem.-próbáltam neki és nekem is bemagyarázni. De nem ment.
-Hétvégenként bokszmeccsei vannak. 
-Inkább ne beszéljünk róla.- rázom meg a fejem.
-Oké. Akkor beszéljünk a.........
-Hogy állsz a bulikkal? Csajok?- kérdezem.
-A bulikból nincs hiányom. A csajok pedig. Nem is tudom még várok a megfelelőre.- mondja komolyan.- És te?- kérdezi vissza.
-Ez most komoly? Kb. 1 év után ez az első bulim. Hát a másikkal meg az a baj, hogy én inkább a fiúkra bukok.- nevetem el magam.
-Jól hát akkor még se vagy leszbikus. Pedig már azt hittem. Mert ma este nem mondtál semmit a fiúkról. Régen mindig kibeszélted őket velem.- mondja szomorúan.
-Az régen volt. Most már most van. Meg amúgy is nem szeretnélek kibeszélni téged.-puszilom arcon.
-Ohhh... szóval ez a helyzet.- öleli át a vállamat.
-Ez. De ha szeretnéd beszélhetünk rólad.- ajánlom fel.
-Kösz inkább ne. Félek, hogy mit rejt az elméd.- mondja viccelődve.
-Héj.....Nem is olyanokat akartam mondani.- háborodok fel.
-Jól van ne kezdj el durcizni. Megjöttünk.- fordít meg.
-Oké és kösziiii. Jövök neked egyel.
-Dehogy is hülye vagy.
-Jó de nálam marad a pulcsid.- nyújtom ki rá a nyelven.
-Na ne már az a kedvenc pulcsim.
-Hát akkor így jártál. Azt ugye tudod, hogy ezt viszont nem fogod látni?

-Valahogy sejtettem.

-Akkor nem volt meglepetés.- simítom meg a kéz fejét.
-Nem. Ez olyan Mily-s volt.- néz a szemembe.
-Nem ez olyan régi Em-es volt.- nézek rá csalódottan.
-Miért akarsz más lenni mint ami vagy? Miért nem vagy az aki voltál és aki vagy?- ezeket a kérdéseket még magamnak se raktam fel. MIÉRT? Miért akar mindenki mindent tudni? MÁR KEZD ELEGEM LENNI.- Miért nem kevered össze a kettőt a régi éned az újjal? Miért nem keresed a kihívásokat mint régen? Miért nem bulizol? Miért nem élsz?- kérdezi meg a számára egyszerű kérdéseket. 
-A válasz egyszerű. De még nem mondtam el senkinek.- mondom suttogva.
-Akkor itt az alkalom. -rántja meg a vállát.
-Halál.- suttogom a fülébe. Majd megfordulok és besétáltam a házba. 
Levettem a cipőm és lassan és csendben (ami nem sikerült) megpróbáltam feljutni az emeltre. A szobámba beérve levetem a szoknyámat. Majd felvettem Roy pulcsiját és bedőltem az ágyra. De előtte a telefonomat az éjjeli szekrényre raktam. Majd nem aludtam amikor csipogott a telefonom.

"Bocsi, hogy ott hagytalak. Nagyon sajnálom. Holnap beszélnünk kell. Vigyázz magadra! Pusziii!

                                                                                  xXx Su"

Jött az üzenet az én kedves barátnőmtől. Ilyenkor annyira imádom. Már pont fél álomba voltam!!!!


"Ajánlom is vagy nem tudom mit csinálok veled. Jó éjszakát! Holnap várlak!

                               xXx Mily"


Elküldtem Summer-nek az SMS- t és már feküdtem vissza amikor elkezdet szólni a csengőhangom. Gyorsan felkaptam a telefonomat és kimentem a teraszra. Gyorsan rámentem a zölden világító érintő képernyőre. Meg se nézve ki hív felvettem. Már azt hittem Summer az és kezdtem volna vele kiabálni amikor beleszólt egy ismerős hang.

-Mért pont a halál?- csak ennyit kérdezet. Fel nevetem majd megszólaltam.

-Mert tudom, hogy közel van.- mondtam kevésbé nevetve. Mondhatjuk azt is, hogy már majd nem sírtam.


-Dehogy van közel. Éld az életed. Mert most ne törődj a múltaddal se a jövővel. Hisz most már most van.- mondja már ő is kevésbé humorosan.

-A most-ból egyszer múlt lesz és emlék.- kezdek el sírni.
-De lehet, hogy jó emlék.- próbál felvidítani.
-Tudod ezt szeretem benned.
-Mit?
-Hogy bármi bajom van te mindig annak a pozitív oldalát próbálod megmutatni nekem.- mondom el azt amit őszintén gondolok.
-Menjél feküdj le aludni. Jó éjt.- köszön el.
-Jó éjt Roy.- mondom. Majd bontottam a vonalat.
Vissza sétáltam az ágyamhoz és beledőltem. Majd elveztem a puha párnák közt és csak egy mondatott mormoltam.
"A jövő olyan mint a köd."







2015. augusztus 5., szerda

3.Fejezet

Sziasztok!!
Meghoztam a 3. fejezettet is. Remélem tetszik nektek. Nagyon- nagyon meg köszönném ha írnátok pár kommentett vagy csak pipáljatok.
Nagy ölelés nektek.
Jó olvasást!                              xXx E mi









Miután megfürödtem magamra tekertem a törölközőmet. Még a fürdőszobába visszavettem a parókámat a fejemre. Majd visszasétáltam a szobámba. Summer az ágyamon telefonozott. Én egyenesen a bőröndömhöz mentem. Summer véleményét nem kértem ki a ruhaválasztáshoz. És hát ezt a szettet választottam:



- Nem. Ezt most felejtsd el.- jelenti ki Summer.
- De miért?- kérdezem.
- Mert egy házi buliba mész. Nem temetésre.- jelenti, ki majd feláll az ágyról.- Na, majd én keresek neked ruhát.- lök arrébb és veszi át az én egy kori helyem.
- Hát atoll félek én is.- mondom halkan.
- Hogy mondtad?- kérdi.
- Megyek addig ki sminkelem magam.- mondom, majd ki slisszolok a fürdőszobába. Hát nagyjából egy elviselhető sminket sikerült össze hoznom. Nem annyira erős. Csak egy kicsit sok lett az ezüstszín.
- Meg van a tökéletes ruha.- szólal meg Summer mikor vissza értem a szobába.- Tessék.- nyomta a kezembe a ruhát.



Summer ruhája:




-De….- kezdtem.
-Nincs de. Van benne fekete. Sőt egyedül a ruha rózsaszín minden más fekete.- jelentette ki.
-Jó legyen. De ezt még megkeserülőd.- nézek rá csúnyán.
-Aha persze. Ezt most el is higgyem?- kezd el nevetni.
-Ezt  veheted fenyegetésnek is.- mondom neki nevetve.
-Öhm…. nem ……nem veszel fel egy másik…..öhm….tudod.- mutat a parókámra.
-Nem.- mondom halkan.
-Értem. Na menyünk. Azt ugye tudod, hogy gyalogolunk egy keveset?- kérdezi.
-Most már igen. De akkor induljunk.- mondom.

 Aztán elköszöntünk Ash-től és a nagyitól is. Az út nagy része csendben telt. De nem az a kínos csend. Ez kellemes volt és nem kínos.  Majd megérkeztünk. Summer oda ment az ismerőseihez én addig bementem a konyhába valami italél.De valaki nem engedte, hogy igyak. A nyakamba ugrott és csak szorított mi közben a nevemet ordította.
-Milyyyyy!!!!!!!!!!!!!!!
-Jól van. Nyugi.- hámozom le magamról.
-Joan szállj már le a csajomról.- jön oda Roy. Igen hát amikor már nem voltunk Harry-vel össze nőve akkor Roy volt az a személy aki a biztonságot nyújtotta nekem.- Szia.- jött oda.
-Szia Roy.- köszöntem neki. Majd megfogta a kezem és ki invitált a kertbe.
-Hogy vagy?- kérdezte halkan.
-Már jobban.-mondom. Igen ő tud a betegségemről. A barátaim közül ő és Summer tudják ketten.
-Meddig maradsz?
-Egész nyáron itt leszek.
-Aztán??
-Aztán megyek vissza a k......- de nem tudtam befejezni mert szemem megtelt könnyel.
-Sshhh....nem lesz semmi baj.- ölel át.- Hiányoztál. Bocsi, hogy nem tudtalak meg látogatni.
-Te is nekem. Semmi baj.- mondom.
-Gyere menjünk be.-mondja.- Mit tetszik inni a kedves hölgynek?- kérdezi.
-Nagyon kedves az úri ember. De csak gyümölcs levet kérek.- nevetem el magam.
-Akkor hozom is.- mondja majd eltűnik.Majd megláttam Summer-t és integettem neki. Ő pedig rohant hozzám.
-Na mizu??- kérdezem.
-Semmi. Képzeld lehet én hamarabb lelépek.- mondja mosolyogva.
-Hogy hogy?- kérdezem meglepődve.
-Nézd ott. A barna hajú srác. Ő Max.- mutat fiú felé.
-Értem. Sok szerencsét.- mondom majd nyomok egy puszit az arcára.Aztán ott hagytam mert megjelent Roy az italommal.
-Ez megfelel.- nyújtja át a poharat.
-Ühüm és köszönöm.
-Ohh.....semmiség. Bármit az egyetlen csajomnak.- ez a becenév onnan ragadt rám, hogy én és Roy együtt voltunk. Csak már komoly lett a betegségem és szakítottam vele. ÉN.
-Van most valakid?- na jó ez nem akartam megkérdezni. De csak úgy kicsusszant a számon.
-Tudod még várok az igazira. És hát nem akartam meg bánta az én egyetlenemet.- ölelt át.
-Öhm....Roy....izé.....mi...izé...táncolunk?
-Ez most komoly?? Tudod, hogy nem tudok táncolni.
-Tudom nyugi. Megyek hozok valami piát.- mutatok a poharamra.
-Mily de nek...-kezdi.
-Roy. Semmi bajom nem lesz. Annyi méreg van a szervezetemben. Egy kis alkohol már nem árt meg.- vonom meg a vállam.
Hát igen és ezt mondtam az 5 pohár után is.Majd a táncoló emberek közé vettetem magam.Láttam, hogy Roy figyel engem oldalról. Ezért oda mentem hozzá és invitáltam táncolni. végül be adta a derekát. Teste az enyémhez simult. Egyszere mozogtunk a zene ritmusára. Majd szembe fordultam vele. Csak néztük egymás szemét. Kezemet a nyaka köré fontam. Majd ajkaink találkoztak.Csókban forrtunk össze. Aztán a nyakába borultam és csak erősen szorítottam magamhoz. Éreztem valamit iránta. Éreztem de nem olyan erősen mint régen Harry iránt.
-Hiányoztál. Nagyon.- suttogta a fülembe.
-Nekem is te.- nyomtam egy puszit az arcára.- Lassan mennem kéne. Ne tudsz adni egy pulcsit?
-De hozok le neked.- ezzel ott hagyott. Amíg ő fent volt én ellenőriztem,hogy haza ment e  Summer. De úgy láttam már el hagyta a házat.- Na itt vagyok. Tessék. Remélem ez jó lesz.
-Köszönöm. Tökéletes. Akkor én most lépek.- mondtam és megindultam az ajtó felé. De elkapta csuklómat és vissza rántott magához.
-Ugye ezt nem gondoltad komolyan?- már ép válaszolni akartam amikor megszólalt.- Nem mondj semmit. Ez költői kérdés volt.- mondja komoly arccal.
-Na amíg én Manchester-ben voltam te meg iskolába?- nevetem el magam.
-Haha....nagyon vicces. Na gyere menjünk.-húzz maga után.
-Várj már. Nem te vagy a házi gazda?
-Szerintem meg lesznek nélkülem is.- vonja meg a vállát.
A haza vezető utat végig nevettük. De komolyan az utca csak a mi hangos nevetésünktől zenget. De én hirtelen abba hagytam és csak komoly fejjel bámultam a járdát. Azon gondolkodtam, hogy mi lehet vele? Hol van most? Látta az óta Roy? Egyáltalán itt lakik? Még emlékszik rám? Ő tudja, hogy én..... beteg vagyok?
-Nem. Nem láttam az óta. Londonban lakik. De hétvégenként haza látogat.- mondta. Mintha a gondolataimba olvasott volna.- Tudom, hogy nehezen  dolgoztad fel. De ő más lett.
-Ezt, hogy érted?
- Ő már nem az a fiú mint régen. Ő...................